Aktualitások

Exhibition On Screen: Az ifjú Picasso (12)

Kezdődik: 2024.10.07. 18:00
Vége: 2024.10.14. 18:15

Pablo Picasso minden idők egyik legnagyobb művésze. De hogyan lett az? Sokáig figyelmen kívül hagyták a korai évek szerepét sikerében: a nevelést, a rendkívüli eredményekhez vezető tanulást. Három város játszott kulcsszerepet ifjúságában: Malaga, Barcelona és Párizs. A film készítői mindháromba ellátogattak, s megvizsgálták Picassóra gyakorolt hatásukat. Dokumentumfilmünk két kulcsfontosságú időszakot elemez: az úgynevezett kék és rózsaszín korszakot, vagyis az 1907-ig tartó periódust, amikor gyakran ábrázolta önmagát például Harlequinként. Majd 1907-ben megszületett az Avignoni kisasszonyok című festmény, amely fordulatot hozott nemcsak a saját művészetében, de általában a képzőművészetben is. És ekkor Picasso még csak 25 éves volt!

A film a malagai, a barcelonai, a párizsi Picasso múzeumokkal, illetve a New York-i MOMA-val együttműködésben készült.

 

A Művészet Templomai  - A filmek előtt bevezetőt mond Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész

Helyár: 1.700 Ft Diákok, nyugdíjasok, nagycsaládosok, fogyatékkal élők részére 1.500 Ft

Szent Márton kártyával 20% kedvezmény. Pénztárnyitás az első előadás előtt fél órával.

A műsor- és teremváltoztatás jogát fenntartjuk. H É T F Ő N    M   O   Z   I   N  A P : minden jegy csak 1.200 Ft!

 

Részletes műsor: www.savariamozi.hu

ONLINE JEGYFOGLALAS: JEGYFOGLALAS.SAVARIAMOZI.HU

Egyéb információk:

  • Műfaj: angol dokumentumfilm
  • Belépőjegy: Helyár: 1.700 Ft Diákok, nyugdíjasok, nagycsaládosok, fogyatékkal élők részére 1.500 Ft Szent Márton kártyával 20% kedvezmény. Pénztárnyitás az első előadás előtt fél órával. A műsor- és teremváltoztatás jogát fenntartjuk. H É T F Ő N    M   O   Z   I   N  A P : minden jegy csak 1.200 Ft!

Vetítés időpontjai:

  • 2024-10-07 (hétfő): 18:00

Térkép